Újabb elméleti előadással folytatódott a DATA Szolgáltatásfejlesztési Program

Miért fontosak a vizuális támogatások az autizmus esetében, és hogyan segíti ezt a Data applikácó? Ezen gondolatok köré szerveződött az alkalmazás használatába bevont új felhasználók második webináriuma, melyen Havasi Ágnes, az ELTE-BGGYK oktatója volt az előadó. Az előadáson kibontott témát nagy érdeklődés kísérte. Ezt bizonyította a kérdésekre, észrevételekre biztosított idősáv, amelyben igen nagy volt a résztvevők aktivitása.

A vizuális útmutatók, napirendek, tevékenység szervezők óriási segítséget jelentenek az autizmusban érintett személyek számára. Ezt fontos szem előtt tartanunk! – hangsúlyozta az AOSZ által szervezett felkészítő előadója – „Nem igaz, hogy nem akarja sokadik tanítás után sem önállóan megcsinálni – nincs meg a fejében a forgatókönyv! Nem is alakul ki!”.

A tevékenységek lépésekre bontását ábrázoló vizuális segítőeszközök, még a magasan funkcionáló autista személyek számára is fontos feszültség csökkentő lehetőségek, mert frusztrációt, okoznak a túl nyitott helyzetek, a választás kihívása, – így inkább nem kockáztatnak. Ezzel azonban az önállóság csorbul. A témakör kifejtésénél hozzászóló résztvevők saját példáikon keresztül erősítették meg, hogy mekkora előrelépés volt a tevékenységek lépésekre bontását ábrázoló képek, kártyák alkalmazásának bevezetése, például a napirendben. Megszűntek a folyamatos noszogatások, az időt rabló folyamatos készenlétek. Így az életminőség is jelentősen javult.

A DATA alkalmazás bemutatásánál hangsúlyt kapott, hogy ezen a digitális felületen ott van a legtöbb vizuális támogatás, amit már ezelőtt is használtak papír alapon az autizmusban érintett személyek segítésére a workshop résztvevői. Előnye azonban, hogy a tevékenység szervezések összeérnek, és egymással könnyen kombinálhatók a funkciók. ( például a választás, a várakozás, az időjelző,… stb.)

Emellett praktikus és korszerű környezet a mobilos, tabletes alkalmazás, amely androidos és  iPhone-os  platformon is elérhető. A komplex applikáció minden életkorra és az autizmus majd minden szintjén személyre szabható. Szóba került az előadáson az is, hogy első ránézésre talán bonyolultnak tűnik az alkalmazás, de a kezdeti lépéseknél nem kell teljes összetettségében használni. Viszont adott a lehetőség arra, hogy személyre szabva épüljön tovább a segítség magasabb szintekre.

A sorrendben második webinárium résztvevői, számos hasznos információt kaptak a praktikus kezdeti lépésekről és az első körben javasolt program elemekről.

Melinda (korábbi tesztelő) 

“Tulajdonképpen most jöttem rá, hogy én nem azért nem haladtam a DATA-ban, mert lusta vagyok, hanem mert nem tudtam, hogy induljak el!  Fotók feltöltéséig jutottam! Ez most egy óriási segítség, hogy itt lehetek!” 

Éva: …”csodás és tartalmas volt….nekem meg még egy szuper jó ismétlés is volt a nagy-nagy előtt.” 

Egy korábban közzétett írásunkban már kifejtettük, hogy a szolgáltatásfejlesztési programban regisztrálók, a „Mit vár ettől a programtól?” – kérdésre, a jelentkezők majd mindegyike kiemelte a kommunikáció fejlődésének lehetőségét, de néhányan az egyszerűen kezelhető mindennapi segítséget, a biztonságosabb környezetre való igényt, a kiszámíthatóbb keretrendszert, az önállósodás erősödését is megfogalmazták, és volt, aki a közösségbe beilleszkedés erősítésének lehetőségét látta az applikáció nyújtotta lehetőségekben.

A témában megjelent korábbi beszámolókat itt olvashatják az érdeklődők:

http://data.aosz.hu/hamarosan-elstartol-a-data-szolgaltatasfejlesztesi-program/

http://data.aosz.hu/megkezdodott-a-data-szolgaltatasfejlesztesi-program/



Íratkozz fel hírlevelünkre!